A rendezvény célja, hogy a családokat és pedagógusokat kicsábítsuk a természetbe, ahol jó gyakorlatokat mutatunk be, amelyekkel az alfa generáció (2010 után születettek) tagjai számára valós, érdekes, természetes és analóg élmény forrásokat kínálhatunk a digitális zajban.
A rendezvényen szó lesz az egészséges táplálkozásról, a mozgásról és a megfelelő digitális eszközhasználatról, miközben a gyerekek képzett animátorokkal fedezik fel a természet és mozgás örömét. A családi nap keretében külön felnőtt és gyerek programokkal készülünk, illetve a család közösen is talál programot a varázslatos Gapa Terasz és Parkerdő területén, Balatonfüreden.
A gyerekek többek között részt vehetnek gyerek jógán, hangfürdőn és kézművesfoglalkozásokon is. A családokat közös kincskeresésre is várjuk.
A rendezvény kísérő elemeként a magyar vállalkozásoknak, szolgáltatóknak, gyártóknak is biztosítunk bemutatkozási lehetőséget, akik a témához kapcsolódó területen tevékenykednek egyfajta szakmai vásár keretében.
Hisszük, hogy a Parkerdő nyugtató miliője ideális környezet, hogy ezekről a témákról beszélgessünk, és ne csak az okokat kutassuk, hanem a lehetséges megoldásokat, jó gyakorlatokat is keressük és bemutassuk.
A rendezvényre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Odajutás: A Gapa Terasz és Parkerdő korlátozott számban rendelkezik parkolóhellyel. A rendezvény napján folyamatosan közlekedik egy 8 személyes busz a balatonfüredi Annagora Aquapark és Gapa Terasz és Parkerdő között. Az Aquaparknál a parkolás díjmentes. Kérjük, vegyék igénybe az ingyens buszjáratot, vagy érkezzenek kerékpárral. A busz menetrendje: 10:00 – 17:00 között egészkor és félkor Annagora Aquapark – Gapa Terasz és Parkerdő, negyedkor és háromnegyedkor Gapa Terasz és Parkerdő – Annagora Aquapark. Az első busz 10:00-kor indul.
Étekezés: a helyszínen egész nap nyitva tartó Food Truckkal várjuk Önöket, ahol hűsítő italokat és ínycsiklandó ételeket tudnak vásárolni. Ebédre bográcsban paprikás krumplit főzünk, melyhez ebédjegyet érkezéskor tudnak vásárolni 3 000 Ft-ért.
Védelem: figyeljenek a megfelelő kullancs és napvédelemre egyaránt. Az erdőben leszünk, így előfordulhatnak kullancsok, de bizonyos részen, ahol a fák nem védenek minket, szükség lehet naptejre illetve sapkára is.
Időjárás: a Gapa Terasz és Parkerő teljes mértékben nyílt terület. Amennyiben az időjárás közbeszól, az esemény akkor sem marad el, hanem szintén Balatonfüreden a Rendszertudományi Innovációs Központban tartjuk meg. Figyeljük az időjárás előrejelzéseket és a regisztrált vendégeinket e-mailben is értesíteni fogjuk, amennyiben az esőhelyszín lép életbe.
Ajánlott öltözködés: javasoljuk zárt, kényelmes cipő (gyerekeknél kiemelten) viselését, időjáráshoz igazodó ruhát, amiben könnyen tudnak mozogni. Magassarkú cipőt semmiképpen nem javasolunk.