Alfáktól Omegáig
Nagy érdeklődés kísérte az első “Alfáktól Omegáig – Gyermeknevelésről közérthetően” című családi pikniket, amelyet június 1-jén rendeztek meg a balatonfüredi Gapa Terasz és Parkerdőben. A rendezvény célja a szülők, pedagógusok és szakemberek összehozása volt, hogy közösen gondolkodjanak az alfa generáció – a 2010 után született gyermekek – nevelésének kihívásairól és lehetőségeiről, fókuszban a digitális eszközhasználattal.
Balatonfüredi Turisztikai Meetup
A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület, az Edutus Egyetem, és az Edutech Hungary Zrt. Balatonfüreden tartotta meg az 1. Balatonfüredi Turisztikai Meetupot. A rendezvény nyitott fórumként szolgált a Balaton turizmusával kapcsolatos kérdések megvitatására. Az esemény célja a térség turisztikai szereplői közötti párbeszéd és együttműködés elősegítése volt.
SNI Summit
A KidSpirit Fejlesztőközpont és az Edutech Hungary Zrt. szervezésében, valamint az ELTE szakmai közreműködésével megvalósuló rendezvény egyedülálló lehetőséget kínált szakembereknek, pedagógusoknak és szülőknek, hogy tájékozódjanak az SNI gyakorlati vonatkozásairól, felismerhetőségéről és hatékony kezeléséről.
Digitális Gyermekjólléti Konferencia
Az EduTech Hungary Zrt. első, a gyermekek digitális jóllétét fókuszba helyező konferenciájának célja az volt, hogy a terület szereplőit és neves szakértőit megszólaltatva a szülők, pedagógusok, gyermekekkel foglalkozó szakemberek számára bemutassuk, hogy a mindent átható digitális technológia korában hogyan teremthető meg az egészséges, kiegyensúlyozott fejlődés lehetősége a
gyermekek számára.
EdTech Summit
EdTech Summit Hungary küldetése platformot biztosítani az oktatástechnológiai ökoszisztéma szereplőinek a szakma legfontosabb témáinak és újdonságainak bemutatására a magyar pedagógusok és oktatási szakemberek számára. Kapcsolatot teremtünk az edtech vállalkozások, az állami szervezetek és a technológiai újítások felhasználói, a tanárok között.
Digi EduHack
DigiEduHack is a series of 24-hour grassroots local hackathons taking place over a period of ten days, between the 8 and 17 November 2024. Whether in Europe or elsewhere around the globe, participants come together to create solutions to diverse digital education-related challenges.
Nemzetközi Informatikai Diákolimpia
2023-ban Magyarország rendezte meg a legnagyobb presztízsű informatikai diákversenyt, a 35. Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát. A rangos eseményre a világ 90 országából 360 versenyző, 180 csapatvezető és mintegy 1000 vendég érkezett 2023. augusztus 28. és szeptember 4. között.