Balatonfüred, 2025. március 29-30. – Hogyan lehet egyensúlyt teremteni a gyermekek digitális és offline világa között? Erre a kérdésre keresi a választ az “Alfáktól Omegáig – Gyermeknevelésről közérthetően” szakmai műhelykonferencia és családi nap.
Az EduTech Hungary által szervezett esemény célja, hogy a pedagógusok, szülők és gyermekekkel foglalkozó szakemberek gyakorlati megoldásokat találjanak a gyermekek jóllétének aktuális kihívásaira, közösen gondolkodva együtt gondolkodjanak az alfa generáció (0-14 éves korosztály) nevelésének legfontosabb kérdéseiről.
- PED-PITCH – Közhasznú Befektetői Fórum
A Ped-Pitch – Közhasznú Befektetői Fórum nem más, mint egy korábban még nem látott, rendkívül izgalmas formátum: egy köznevelési ötletverseny.
Az EduTech Hungary Magyarországon elsőként szervez olyan pitch- fórumot, amely egy olyan nyitott és párbeszéd-alapú lehetőséget kínál gyermekeket érintő kihívásokra adott termékeket vagy szolgáltatást kínáló szakemberek, szervezetek, cégek számára, amelynek keretében közvetlenül mutathatják be a megoldásukat az ágazatirányítás számára. A közhasznú társadalmi tőkebefektetők, akik előtt a pitchelők bemutatkozhatnak Dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára; Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke; Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese; Kutni Mátyás, a Nemzeti Innovációs Ügynökség edukációs igazgatója; dr. Somogyi Ákos, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyermekvédelmi főosztályvezetője, valamint Dr. Bihari Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatási rektorhelyettese.
A befektetők valódi párbeszéd során, akár éles vitahelyzetben döntik el, mely projektek, témák, ügyek érdemesek a támogatásukra.
Cél, hogy a leendő tőkebefektetők felismerjék a magyarországi, a témával foglalkozó újító megközelítésekben rejlő lehetőségeket, és az előadott ügyek mellé álljanak. A pitch-versenyre összesen 6 résztvevő kerül majd be, egy előzetes kiválasztási és felkészítési folyamat után.
Kiválasztási szempont a projekt újszerűsége, az előadás üzenete és relevanciája, továbbá az, hogy a projekt milyen állami, közfeladatot is érintő cél megvalósulását támogatja.
A Ped-Pitch-re március 9-ig lehet jelentkezni a rendezvény honlapján (LINK), jelentkezni bárki jelentkezhet, akinek van egy ügyet szolgáló terméke, prototípusa.
2. Mit mond az államtitkár az iskolai mobiltelefon-korlátozás hatásáról és eredményeiről? És az érintettek?
A közoktatást a tanév elején talán leginkább foglalkoztató, és valamennyiünkből erős, határozott véleményt kiváltó okostelefon-korlátozás hatásai és következménye, működése eredményei egy félév elteltével már láthatók. A március 29-30-ai Alfáktól Omegáig konferencia másik innovatív programpontja a visszamérésként is értelmezhető meetup. A meetup keretében megvizsgáljuk 25 különböző intézményből érkező résztvevő iskolavezető, pedagógus, segítő szakember, szülő és diák egyéni nézőpontját és tapasztalatait. Az eredményeket még aznap, a délután folyamán mutatjuk be, ahol dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára reflektálhat majd a délutáni beszédében.
3. Nem az a jövő, hogy robotok tanítják az óvodásokat, az oktatástechnológia azonban egyre fontosabb
Az EduTech Hungary elsősorban a digitális technológia iskolai terjesztésével és a digitális oktatás szereplőinek támogatásával foglalkozik, és működteti a magyarországi EdTech Koalíciót, a legnagyobb, a digitális oktatással foglalkozó szakembereket, szervezeteket, hatóságokat, minisztériumokat egy asztalhoz ültető szervezetet, amely azért dolgozik, hogy Magyarország profitáljon az oktatástechnológia újdonságaiból. Munkacsoportjai a gyermekek jövője és az oktatás szempontjából kulcsfontosságú területekkel, a mesterséges intelligenciával és a digitális jólléttel is foglalkoznak.
A kiegyensúlyozott online-offline jelenlét, a technológia ártalmainak ellensúlyozása napjaink egyik legnagyobb nevelési kihívása. Különösen érzékeny érinti ez a legkisebbeket. legkisebbeket. Az EdTech Koalíció Digitális Gyermekjóllét munkacsoportja ezen az eseményen mutatja be a 0-9 éves korosztály digitális jóllétével (trendek, nehézségek, beavatkozási javaslatok) kapcsolatos háttértanulmányt és javaslatokat. Magyarországon is egyre több kutatás vizsgálja a legkisebbek online kitettségét, és akadnak jó gyakorlatok is – a legszükségesebb lépés azonban a szülők, családok és a gyermekekkel foglalkozó szakemberek tájékoztatása, képzése.